Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Piszkos Kis Titok 3. rész: Fel fogsz hívni

2012.11.22

 3. Fel fogsz hívni

 

A homályos folyosón állva komolyan nem hittem volna, hogy ennek jó vége is lehet. Izzy határozottan indult a folyosó végén nyíló ajtó felé, Jace kétkedve méregette a helyet.

Én meg lefagyva és nagyon idegesen támasztottam az egyébként piszkos, hámló vakolatú falat.

Nem is tudom, hogy vett rá Izzy, de sikerült neki. Miután megkérdezte Magnus lakcímét, és Jace-t is meggyőzte arról, hogy segítenünk kell annak a csajnak, én lehettem volna az egyetlen, aki visszatartja őrült hármasunkat a próbálkozástól. Nekem meg nem sikerült. Ha két olyan erővel kerülök szembe, mint a testvéreim, akkor inkább bármilyen hülyeségre készen állok, csak ne kelljen velük vitatkoznom. Igen, akár Magnusszal is találkozom Jace jelenlétében.

Jace hirtelen mögém lépett, és amikor biztos volt abban, hogy Izzy nem lát minket, a vállamra támasztotta az állát.

- Honnan is ismeritek ti ezt a boszorkánymestert? – suttogta a fülembe. Hideg futkosott a hátamon. A fenébe, erről megfeledkeztem. A magyarázat Jace-nek.

- Ööö – kezdtem nagyon értelmesen. Sosem tudtam jól rögtönözni. Idegesítően átlátszó voltam, ahogy Izzy mondta mindig. – Én nem ismerem. Iz találkozott azzal a Chloéval, és így találta ki, hogy segítenünk kell a mondén csajnak. Azt hiszem, ezt a címet is Chloé adta meg…

- Persze, tündérlogika – vigyorodott el Jace. – Neki eszébe sem jutott volna idejönni, csak egy címet adott. Mert ugye egy Alvilági sokkal szívesebben segít három Jelekkel telerajzolt, idegesítő Árnyvadásznak, mint egy másik Alviláginak.

- Sokáig akartok még beszélgetni, vagy haladhatunk? – fordult hátra Izzy. Jace ellökte magát tőlem, és ruganyos léptekkel indult az ajtóhoz.

- Jövök – sóhajtottam, válaszul Izzy kérdő pillantására, és követtem őket Magnus lakása felé.

Igenis féltem az újabb találkozástól. Nem igazán ismertem Magnust, de arra egyből rájöttem, hogy nem kifejezetten illünk össze. Én szürke, félénk, semmilyen vagyok, ő meg… csak nézz rá, és megérted a különbséget. A múltkori csak azért történhetett, mert egyikünk se volt színjózan. És akkor még nem is számoltam Jace-t. Akárhogy is nézem, nem kellene itt lennem.

- Hé, szerintem neked kellene kopognod – jegyezte meg Iz hátra sem nézve. – Mármint neked, Alec.

- Most remélem, hogy viccelsz – közöltem Jace-re nézve. Vigyorgott. – Mégis miért?

Izzy vállat vont.

- Mit gondolsz, mégis miért?

- Oké, feladtam – nyögtem fel. – Megyek.

- Talán mert te vagy köztünk a leghelyesebb fiú, akinek még esélye is lehet ennél a boszorkánymesternél – súgta Jace, mikor elhaladtam mellette. Dühösen megfordultam.

- Seggfej – közöltem hangosan. Jace elnevette magát és meglökött.

- Na, haladjunk már.

Az ajkamba harapva ökölbe szorítottam a kezemet, és finoman ráütöttem az ajtófélfára.

- Gondolod, hogy ezt meghallja? – vonta fel a szemöldökét Jace mellém lépve. Levette a dzsekijét, a kezébe fogta, majd megfogta az én kezemet is; úgy, hogy a dzseki Izzy elől takarjon, az ajtót nyitó Magnus viszont nagyon is lássa. Ő is bekopogott, jóval erőszakosabban, mint én.

- Nyugi, elsőre is hallottam – közölte egy hang, majd az ajtó kinyílt, és Magnus állt előttünk. Első pillantása azonnal a kezünkre csúszott, aztán Jace-re. Én is az ő arcát figyeltem: ne is próbálkozz, mondta a tekintete.

- Oké, bocs – vont vállat Magnus. Izzy felkapta a fejét.

- Miért bocs?

- Semmi különös, csak beszélgettünk kicsit a fiúkkal, amíg nem figyeltél. – Szélesebbre tárta az ajtót. – Gyertek beljebb.

Izzy még mindig nagyon furcsán nézett, de előrement. Jace gúnyosan rávigyorgott Magnusra, és követte, engem is maga után húzva.

Bent egy furcsa, padlásnak tűnő szoba fogadott minket. A bútorok elé furcsán voltak összeválogatva: egy párducmintás kanapé itt, egy rózsaszín csipkés fotel ott, a sarokban meg egy neonzöld állólámpa. De egyébként tetszett. Otthonosnak tűnt az Intézet egyszínű, semleges, unalmas szobái után.

Magnus utánunk jött, és amikor Jace egy pillanatra nem figyelt rám, mert valamit elkezdett bámulni a helyiségben, a fülemhez hajolt.

- Te kis ribanc – súgta a fülembe gúnyos, valahogy mégis kedves hangon. Látványosan elpirultam, de szerencsére senki nem figyelt Magnuson kívül, aki mellesleg egy gonoszkás vigyorral jutalmazta a mutatványt.

Jace váratlanul elengedte a kezemet, és összeráncolt homlokkal az egyik sarokba mutatott.

- Azokat honnan szerezted? – kérdezte Magnushoz fordulva. Én nem láttam ott semmit.

Aztán észrevettem őket. Egy vörös hajú, alacsony lány és egy szemüveges srác, MADE IN BROOKLYN feliratú pólóban. Az egyik (narancssárga-lila kockás) kanapén kuporogtak, szinte elvesztek rajta; idegesnek tűntek.

- Clary Fray – mondta a lány felállva. – Tudod, van nevem is.

- Aha – vont vállat Jace. Persze, a szokásos nemtörődömsége. Amitől minden lány elájul. És amivel engem az őrületbe kerget. – Az ott a pasid? – intett a kanapé felé.

- Simonnak hívják és nem a pasim – közölte Clary, még mindig hidegen. Jace elismerően bólintott: a csaj átment a vizsgán. Legalábbis nála. Nálam nem… csak egy újabb idegesítő kislány, aki rá fog hajtani a fiúmra.

- Jace Wayland – nyújtott kezet Jace. Clary nem fogadta el.

- Leszarom, hogy hívnak – jelentette ki, újabb elképedt mosolyra késztetve Jace-t. – Azt akarom tudni, hogy hol van az anyám.

- Én is pont erre lennék kíváncsi – szólt közbe Magnus. – Legyetek szívesek leülni, és Clarissa mindjárt elmagyarázza a helyzetet.

- Én sem értem a helyzetet! – fakadt ki a kiscsaj. Tizenöt volt, legalábbis Chloé elmondása szerint, de én nem bíztam ebben az információban. Még annyinak se nézett ki. Alacsony volt, és semmi melle. Nem mintha általában figyelembe venném ezt a szempontot, de most komolyan… tizenháromnak se tűnt.

Izzy közben mellém lépett és megszorította a csuklómat. Azt hiszem, látta rajtam, hogy mindjárt leütöm a kiscsajt.

- Akkor mondj el annyit, amennyit tudsz – sóhajtott fel Magnus, és a kanapéra mutatott.

- Nem tudok semmit – jegyezte meg Clary dühösen, de leült a kanapé egyik sarkára. Ránéztem Izzyre.

- Hisztis liba – suttogtam, de ő csak megrántotta a vállát.

- Próbálj már meg kicsit kedvesebb lenni!

Jace közvetlenül Clary mellé ült, így Simon nem fért oda. Vagyis végül megoldotta a helyzetet: a karfára telepedett és megfogta Clary kezét. Színtiszta féltékenység, nem akarja Jace közelébe engedni.

Izzy odaült Jace mellé, és sikerült úgy elnyújtózkodnia, hogy én már ne férjek el. Magnus vigyorogva vállat vont, elkapta a csuklómat és magával húzott egy fotelhez. Ő leült, én meg a karfára kerültem, ugyanúgy, ahogy Simon. Kicsit furcsán éreztem magam. Clary tágra nyílt szemmel nézett ránk, amíg Izzy át nem hajolt Jace fölött és oldalba nem bökte.

- Isabelle vagyok – mondta széles mosollyal. – Isabelle Lightwood.

Clary és Simon rámosolyogtak. Összeszorult a torkom. Izzy soha senkivel nem volt ilyen kedves. Vagy azért csinálja, mert el akarta terelni Clary figyelmét rólunk, vagy a csaj tényleg ennyire elbűvölt mindenkit rajtam kívül. Attól tartok, az utóbbi.

- Rendben, kezdheted – közölte Magnus, és intett egyet. Néhány papírpohár került elő a semmiből, odalebegtek elénk. Elvettem egyet és beleszagoltam: tea volt benne. Clary viszont majdnem felsikított, amikor meglátta. Éreztem a testemben szétáradó elégedettséget, valamiért örülni kezdtem annak, hogy a csaj bénázik. Nem lehetek ennyire szemét, igaz?

- Jó – mondta Clary, miután kicsit megnyugodott. – Simonnal voltunk a Pandemoniumban…

- A hol?! – szólt köze Izzy döbbenten. Magnus elvigyorodott.

- Nem hiszem, hogy pont te nem hallottad még ennek a klubnak a nevét, Isabelle.

- Csak meglep, hogy Clary ott járt – javította ki magát Iz. – Bocsi, folytasd.

Itt egy rettentően hosszú és unalmas, valószínűleg meghatónak szánt történet következett, amit mindenki áhítattal hallgatott, még Magnus is odafigyelt úgy kábé. Én viszont csak őt néztem. Most szimplán farmerban és pólóban volt, utóbbi sötétzöld, egy flitterekkel kirakott „no matter” felirat díszítette. Körmei feketék és csillogóak, a fülében néhány piercing, amiket a múltkor észre se vettem.

Hirtelen valami a combomhoz ért. Meglepetten néztem le: Magnus keze volt. Egy apróra összehajtogatott papírdarabot csúsztatott a zsebembe, és már el is akarta húzni a kezét, amikor határozottan elkaptam és megszorítottam. Kérdő arccal nézett fel rám. Halványan elmosolyodtam, minden erőmmel küzdve az arcomba szökő vér ellen, és egymásba fűztem az ujjainkat, nem törődve senki döbbent tekintetével. Foglalkozzanak Claryvel…

Ó, elnézést. Clary is a mi kezünket figyelte, miközben beszélt. Nem tűnt annyira idegenkedőnek, legfeljebb csak kíváncsinak. Izzy is minket nézett, idegesen rázva a fejét, hogy ne csináljam. Simon – nehogy már kimaradjon – szintén minket bámult, talán egy kicsit értetlenül. Jaj már, nem hiszem, hogy még soha nem látott melegeket. Aki a Pandemoniumba jár, annak hozzá kell szoknia az ilyesmihez. Még akkor is, ha utálja az egészet és csak Claryt kísérgeti.

Csak Jace nem nézett felénk egyszer sem, mintha nem is érdekelné. Izzy a szemembe nézett és vállat vont: nem, Jace-nek nem tűnt fel. Folyamatosan Claryn tartotta a pillantását, mint aki teljesen bele van esve. Pedig az nem lehet, ugye? …

Nem, nem lehet.

Elengedtem Magnus kezét és pókerarccal néztem Claryre, aki a nagy bámulás közben elhallgatott.

- Ennyi volt? – kérdeztem. A lány hirtelen magához tért és gyorsan megrázta a fejét.

- Ja, nem. Bocs. – Ekkor már Jace is felnézett, egyenesen Claryre. Valami összerándult a gyomrom környékén. – Szóval mikor hazamentem…

Elnyomtam egy gonosz ásítást, mert ennyire azért mégsem lehetek szemét, és inkább tovább tanulmányoztam Magnust. Azért voltak még részletek, amik eddig nem tűntek fel. Például az, hogy milyen finom ívű a szemöldöke – igen, néztem már ki én is így, amikor Iz nekem esett a szemöldökcsipeszével, de az övé természetesnek tűnt. Vagy a vékony, puha ajkai, amiken most nem volt rúzs vagy szájfény, színük alig ütött el az arcbőrétől.

Hirtelen eszembe jutott, amikor megcsókolt, és gyorsan elkaptam a tekintetemet. Még mindig az orromban éreztem a bárban terjengő kesernyés füstszagot, mellette viszont egy finom, édeskés illat vonta magára a figyelmet. Akkor, ott észre sem vettem, csak most az emlékeim között tűnt fel. Persze, akkor mással voltam elfoglalva.

Óvatosan, igyekezve kerülni a feltűnést a levegőbe szagoltam. Az illat ott lebegett, még ha csak halványan is, mert Izzy vaníliás parfümje elnyomta. Sosem értettem a húgom ízlését. De legalább arra rájöttem, hogy az illat tényleg Magnushoz tartozik.

Clary megköszörülte a torkát, ránéztem.

- Sztori vége – állapította meg Jace. – Ez eddig világos, de mi hogy tudnánk segíteni?

- Valaki azt mondta, a papjaitok kiszedhetnék a fejemből a gátat – vont vállat Clary. Iz sötét pillantást küldött felém, még mielőtt elnevethettem volna magam. A Néma Testvérekre gondol?

- A Néma Testvérekre gondolsz – javította ki Jace. Clary a szemét forgatta.

- Nem mindegy? – Nem, kislány, egyáltalán nem. – Szóval Magnus azt mondja, ő nem segíthet…

Magnusra pillantottam: idegesnek tűnt. Macskaszemeiben az írisz úgy remegett, mint a gyertya lángja. Szóval valaki nagyon is tudna segíteni, csak nincs kedve.

- Mennünk kell – állt fel Izzy hirtelen. Jace kérdőn nézett rá.

- Hova is?

- Randim van Meliornnal, és nem fogok miattatok elkésni – közölte Iz. Meliorn… nem emlékeztem, ki is az. Aztán beugrott: valami tündérlovag, a Királynő közvetlen segítője vagy hasonló. A húgomnál magas a mérce.

Na ja, családi örökség. Én is a Jace- és Magnus-típusra bukom. Legalábbis attól félek.

 

 

Jace csak feküdt mellettem az ágyban. Magához húzott, mosolygott, ujjai a vállamon játszadoztak, de egyikünk sem szólt egy szót sem. Nem voltunk igazán boldogok… én ugyan nem róttam fel neki a flörtölést Claryvel, se ő nekem Magnust… akármit is csináltam. Szóval nem veszekedtünk, de talán az is jobb lett volna ennél.

Mikor kiment a szobámból (fél kettő körül, mert Izzy hazaesett a randiról), belenyúltam a farmerom zsebébe. A Magnustól kapott papírcetli még ott volt. Most széthajtottam, a kezemben tartva felálltam és az ablakhoz sétáltam.

Nem szokásom meztelenül az ablakban ácsorogva bámulni a csillagokat – senkinek nem szokása, azt hiszem –, de most ezt csináltam. Magnus üzenete rövid volt, de határozott. Nagyon is.

Fel fogsz hívni.

Nem tudom, mit akar tőlem – ahogy azt sem, hogy én mit akarok magamtól.

A francba is. Nem fogom felhívni.

 

 

Eredetileg most azonnal el akartam kezdeni a következő fejezetet, de mindjárt elalszom. Majd holnap, igyekszem kicsit gyorsabban haladni, mint eddig. Vagy inkább sokkal.

A véleményeket köszönöm még egyszer :)

egy iszonyatosan álmos Nadett*

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Empty

(Empty, 2012.11.23 08:41)

Szervusz!
Ezúttal is csak gratulálni tudok, és látom, élsz az írói szabadsággal, mert megcsavartad a dolgokat. Alec ezúttal is aranyos, Magnus meg csodálatos, és örülök, hogy késő este ennek az írásával töltötted az alvásra szánt idődet. :)

Buuu

(B, 2012.11.23 01:52)

te kis ribanc XD ezen nevettem egy ideig =)
Kíváncsi vagyok, hogy Alec elhatározása - miszerint nem hívja fel- meddig fog kitartani. Nagyon jó fejezet volt, várom a folytatást!!=)